A PROMOTEL EGYESÜLET 2023. ÉVI KÖZGYŰLÉSE

2023. május 16-án került megrendezésre a Promotel egyesület 2023. évi közgyűlése

Mivel az eredetileg tervezett időpont sok tagnak nem volt megfelelő és ezért a határozatképesség nem volt biztosított, így 2023. május 16-án már a megismételt közgyűlésre került sor. Tekintettel arra, hogy az eredeti időpontra tervezett napirendekhez észrevétel, javaslat nem érkezett, így a közgyűlés menete a korábban megküldött napirend szerint zajlott.

Elsőként a tisztségviselők megválasztására került sor, ezt követően pedig Tanka László főtitkár beszámolt az elnökség javaslatáról a tagdíjak tekintetében. A javaslatot a tagság egyhangúan elfogadta.

Csizmadia Attila elnök úr összefoglalta a 2022. évi tevékenységet, eseményeket, majd pedig ismertette a 2023-as terveket, illetve a pénzügyi terveket. A tájékoztatót követő szavazáson mind a 2022-es beszámoló, mind pedig a 2023-as tervek egyhangúan elfogadásra kerültek.

Tanka László röviden ismertette az Alapszabály és a Szervezeti és Működési Szabályzat frissítését, módosítását, amelyet a tagság szintén egyhangúan elfogadott.

Ezzel véget ért a közgyűlés azon része, amelyen szavazni kellett, ugyanakkor a jelenlévők megismerhették a Promotel Egyesület új honlapját, amelyet Tanka László főtitkár mutatott be. A korábbihoz képest egy látványosabb, letisztult, dinamikus és felhasználó barát honlap került bemutatásra, amely elnyerte a tagság tetszését.

Köszönjük Mindenkinek, aki személyes jelenlétével tisztelte meg a rendezvényt! A közgyűlésről készült képeket itt lehet megtekinteni:

Scroll to Top